Interindustria Tudásközpont Alapítvány

SMART CITY ROADSHOW HAT NÓGRÁD MEGYEI VÁROSBAN

2015. október 26-28.
Balassagyarmat, Bátonyterenye, Pásztó, Rétság, Salgótarján, Szécsény

A Szenti István Egyetem, az Interindustria Tudásközpont Alapítvány (ITA) és Gyula Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be „SMART CITY: Innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban” címmel. A pályázati projekt keretében Nógrád megyében az ITA rendezvénysorozatot szervezett, mely az úttörő téma dacára 67 fő részvételével, sikerrel zárult, és amelynek tapasztalatai a helyi fejlődés bástyái lehetnek.

A TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV pályázati ablak kiemelt célja a leszakadt vidék tudásalapjának és szellemi bázisának fejlesztése, továbbá a térség gazdaságának és társadalmának újjáépítése. A társadalmi-gazdasági problémákkal terhelt Nógrád megyében jelentős az elvándorlás, nehéz a tudás helyben tartása, éppen ezért szükséges a helyi tudásalapok erőteljes fejlesztése a további leszakadás megelőzésére. Ennek céljából a szervezők 2015. október hónapban mérnök-közgazdász szemináriumot, majd a jelenlegi rendezvény sorozatot készítették elő, valamint e-könyvtárt hoztak létre. Mind a szeminárium, a rendezvénysorozat és az elektronikus könyvtár célja közös: a helyi társadalom és gazdaság számára elérhető közelségbe hozni a megye fejlődéséhez elengedhetetlen tudást, információkat, együttműködési lehetőségeket. A fejlődéshez nélkülözhetetlen az üzleti, állami és non-profit szféra együttműködése, a döntéshozók és véleményformálók megszólítása. Szinte mind a hat helyszínen jelen volt a település első számú vezetője, a polgármester, alpolgármester. A megyei és helyi szintű legfelsőbb döntéshozók, a helyi for-profit és non-profit szereplők közös célja a megye újrapozícionálása. Üdvözlendő, hogy a tenni akarás tekintetében összhangról beszélhetünk. . A résztvevők között konszenzus volt abban a tekintetben, hogy a megyében változást elérni kizárólag szoros összefogással lehetséges. A szereplők térség specifikus ötleteket és tapasztalatokat fogalmaztak meg. A rendezvény sorozat keretében bemutatásra kerültek a megyei piackutatás eredményei, a SMART CITY koncepció és a legújabb kutatási irányoknak megfelelő területei (smart lighting, smart communities) és a helyi alkalmazás lehetőségei (pl. a SMART NÓGRÁD program), továbbá az innovatív oktatási formák (e-könyvtár). Megkezdődött a párbeszéd a helyi szinten történő alkalmazás és hasznosítás lehetőségeiről.  A roadshow során gyűjtött tapasztalatok és tudásanyag fontos érték. A rendezvény alkalmával együttműködési szándéknyilatkozatok aláírására is sor került, illetve az ezzel kapcsolatos előkészítési munkálatok is megkezdődtek. A szándéknyilatkozatokban a felek vállalják, hogy elősegítik a térség intelligens és fenntartható fejlődését, továbbá a fenntartható fejlődés érdekében hasznosnak tartanák, ha a megye ipari szereplőinek innovatív eredményeire alapozva, a legújabb kutatási iránynak megfelelő területek (intelligens fűtésrendszerek, intelligens világítás) megoldásai hasznosulnának a gyakorlatban. A fejlődés látható eredményei megváltoztathatják a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági trendet. Az innovatív megoldások, helyben előállított termékek segítik megelőzni a fiatalok elvándorlását, az egészség megőrzését, helyi identitástudat erősítését, a környezettudatosság növelését és a környezeti terhelés csökkentését. A roadshow-n elhangzott prezentációk elérhetőek lesznek az Interindustria Tudásközpont Alapítvány oldalán.

Interindustria Tudásközpont Alapítvány

Székhely
3100 Salgótarján, Úttörők útja 6.

Telefon
06 (20) 940-5150

E-mail
info@interindustria.hu